The Script: Freedom Child
Szeretnék néhány szóban megemlékezni a The Script zenekar legújabb lemezéről, amely a Freedom Child nevet kapta, és azon albumok sorát erősíti, amelyeknél megtalálható a korongon egy azonos nevű szerzemény. Általában nem az a lemez húzódala, de itt most olyan lagymatag számokat sikerült összehozni (saját stílusukhoz képest is), hogy végül a záródalként bekerült Freedom Child lett a legütősebb szerzemény.
Egyébiránt, ha nem ismered a zenekart, nem feltétlen tudom ajánlani, mert stílusát tekintve se nem igazi pop, se nem igazi rock, valahol a kettő között helyezkedik el hangvételében. Talán tökéletes megtestesítője egy nem általam kitalált kifezejésnek: popnyál. Mindezek ellenére vagy mellett viszonylagos világhírnek örvendenek, és sajnos a leghíresebb számuk (Hall of Fame ft. will.i.am) egyben az egyik legrosszabb is, amely kiválóan szemlélteti, hogy a popmédia mennyire a maga igényeire alakíthat egy alapvetően vagány, lelkes fiúbandát, hogy aztán beolvadjanak a szürkeségbe.
Valahogy így történhetett a The Scripttel is, akiknek bár a negyedik albumuk (No sound Without Silence) már erőteljesen más hangvételt ütött meg az első háromtól, mégis úgy éreztem, hogy nagyon egyben van az egész, és sikerült erős zenei anyagot alkotni, nem csak a számok fele tud maradandót nyújtani a hallgatónak.
Ezzel szemben a Freedom Childot szinte szenvedés volt végighallgatni, és nem tagadom, vannak rajta remek szerzemények (No Man is an Island), egészen varázslatos balladák (Make up - nem a húzószám, de nekem személyes kedvencem lett) a kirakatdal FC mellett, de ez most nagyon kevés lett. Vagy benyelte őket a médiaipar, vagy átmeneti szerzői válságban vannak, de már ki kellett jönni valamivel, és ezt tudták összerakni. Nem tudom. Nagyon remélem, hogy a következő jobb lesz. Ítélkezni nem akarok felettük, mert ahogy a bevezető hashtagszövegben is látjátok, én nem értek a zenéhez, erre megesküszöm.
Ui.: remélem, hogy jönnek még koncertezni Magyarországra, mert a Szigetes fellépésük parádé volt.